Thor Charity

Kezdeményezés – segítségnyújtás az Ukrajnából menekülteknek Ahogy eddig minden évben, így idén is igyekszünk tenni valamit a saját szintünkön a közügyekért. Évente egy alkalmat szánunk erre, elkerülve azt, hogy bármilyen visszatetszést váltson ki mindez. Az idei szerveződés picit korán jött, egészen más terveink voltak 2022-re. Azonban az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a sors másképp alakít bizonyos dolgokat… Mindenkit megrázott az Ukrajna ellen indított orosz támadás. Csütörtök óta a hírek a szomszédunkban folyó háborúról szólnak. Mindenki láthatja az érintett nagyvárosokat és az országot tömött sorokban elhagyó családokról közölt felvételeket. A menekülthullám csütörtök óta folyamatosan éri hazánkat. Mozgósításba kezdtek a jótékonysági civil...

Thor Gála Jelöltek

Milyen díjak lesznek? Ezeket milyen jelölési, illetve szavazási rendszerben álmodtuk meg? Thor Gála díjai és kiválasztási / szavazási rendszere: Spirit of Thor… (Újbuda, Zugló, Óbuda, Veres, Batta, Fehérvár, Debrecen, Csepel, FunXional Gym): minden terem életében vannak olyan egyéniségek, akik többletet tesznek a közösség kis „kosárkájába”. Akik jelleme, önzetlensége, sporttársi odaadása, bajtársiassága, vagy éppen közösségépítő lelkesedésük kiemeli őket. Akiket mindenki ismer, s ami fontosabb szeret a teremben. Központi személyiségek. Ebből a szempontból pedig (e díjat illetően) nem a versenyeken elért eredmény, vagy éppen szakmai érdeklődés számít, hanem azok az értékek, melyekkel a Thor közössége örömmel és büszkén azonosul. A „Spirit” díjak jelöltjeit...

Thor Gála ’22

Thor Gym 9. Születésnapi Party 2022 Helyszín: UP Rendezvénytér (Az épületen belül külön bejárattal is rendelkezik) 1042 Budapest, Szent István tér 13-14. A műsor Programterve: 19:30 Kapunyitás és érkezések20:10 Megnyitó beszéd és snack elfogyasztása21:00 Díjátadó műsor22:00 Díjátadó lezárása, szünet22-től Buli kifulladásig Akik ott voltak 2018-ban és 2020-ban , tudják, hogy mekkora élményt jelent. Akik még nem, azok megtapasztalhatják idén február 26-án! Azonban érdemes előre készülni, s figyelni a híreket, mert a Thor közössége gyarapodott, így a férőhelyek igen gyorsan be fognak telni… Érdemes lecsapni az early bird jegyekre! Idén lesz díjátadó, mely során az alábbi díjakat adjuk át: Milyen díjak lesznek? Ezeket milyen jelölési,...

B’day Cup ’22

  Az év első komoly megmérettetése! Vigyétek el ti a fődíjat és a dicsőséget!   Február 26-én ünnepli fennálásának 9. évfordulóját a Thor Gym, s mi más lehetne a legnemesebb módja ennek, mint egy csapatverseny rendezése!?     Immáron sok-sok éve rendezzük meg ezt a NYITOTT csapatversenyt, melyet tavaly a covid miatt ki kellett hagyjunk. Idén azonban újratöltve várunk titeket! Várunk minden csapatot, akik úgy gondolják, hogy elvihetik a fődíjat, s akik a dicsőséget is magukénak akarják tudni!   Helyszín: THOR GYM ÚJBUDA (1116 Bp, Nándorfejérvári út 40/a.) Regisztráció: 08:00 – 08:30 Verseny indulása: 09:00   A fődíj: 200.000,- Ft...

Masszázs – Thor Gym ÚJBUDA

A masszázs népszerű terápiás módszer az izomfeszültség enyhítésére, az izomgörcsök és gyulladások, a vizesedés, valamint különféle izomfájdalmak és az izommerevség megszüntetésére. Nem beszélve arról, hogy javítja a keringést (vér- és nyirokkeringést), az általános rugalmasságot, fokozza hajlékonyságunkat, és növeli a szövetek rugalmasságát is. A véráram szállítja az oxigént és a tápanyagokat, és kulcsszerepet tölt be abban, hogy az izmok ki tudják üríteni a salakanyagokat, például a tejsavat, amely görcsök hatására gyűlhet fel az izmokban, és fájdalmat okoz. A fentiek fényében könnyen beláthatjuk, miért is olyan fontos a jó keringés egészségünk szempontjából, és miért lehet a masszázs olyan jótékony hatással az egész...

Ünnepi nyitva tartás

Talán nem okozunk azzal nagy meglepetést, hogy bejelentjük: idén sem marad el a Karácsony és a Szilveszter sem. Sőt, ebben az évben is mindez december 24-25-26, illetve 31-ére esik! 🙂         Mit tehet az, aki nem szeretne kihagyni és visszaesni abból a remek formából, amiért egész évben dolgozott? Vagy az, akinek hiányzik a mozgás és a stresszlevezetésnek a legegészségesebb formáját választaná?     Jöjjön edzeni!     Az alábbiak szerint várunk titeket a december végi időszakban:     Thor Gym ÚJBUDA December 24: 08:00-12:00 December 25-26: ZÁRVA December 27-28-29-30: 06:00-22:30 December 31: 06:00-18:00 Január 1: 12:00-18:00    ...

Evezőnap hősei – Jób Viktória

Vasárnap az Akvárium club adott otthont a HF3, vagyis a Magyar Funkcionális Fitnesz Szövetség ergométeres versenyének, amelyen a Thor Gym több versenyzője is indult.   Az ergométeres versenyen két, klasszikus számban és egy embert próbáló összetett WOD-ban is tesztelhették tudásukat a versenyzők: A három versenyszám: – Sprint Race – 500 m ROW . – Middle Race – 2000 m ROW . – Sweaty Sunday WOD – 1000 m ROW // 50 cal Airbike //800 m ROW // 40 cal Airbike // 600 m ROW // 30 cal Airbike // 400 m ROW // 20 cal Airbike 200 m // ROW...

Beavatásról a világbajnokság dobogójára 4.rész

IFBB WORLD CHAMPIONSHIPS 2021     A Thor Gym válogatottja képviselhette Magyarországot a FUNCTIONAL FITNESS CHALLANGE kategóriában.   . Versenyzőink Nyárasdi Zsombor vezetőedző segítségével készültek fel az eseményre, ahol a 3 napos verseny során párosban és egyéniben is rajthoz álltak.   Egyéni rekordokat beállítva, óriási odaadással képviselték a srácok Magyarországot, illetve a Thor Gym-et!   Dudás Barbara és Antal Adrián vegyespárosban, gold kategóriában bronzérmet szereztek! Somogyi Gergely és Frajter Béla pedig férfi párosban, gold kategóriában hozták el a bronzot! Dudás Barbara egyéni, gold kategóriában pontszerző 4.helyen végzett. Somogyi Gergely egyéni, gold kategóriában pontszerző 5. helyen végzett.   Gratulálunk a srácoknak...

Beavatásról a világbajnokság dobogójára 3.rész

Beavatásról a világbajnokság dobogójára 2.rész