Az évek során megannyi kedves történet íródott a Thor falai között. Ezáltal sokan vannak, akik fontos szerepet játszanak az edzőterem életében.

Sorozatunk ismét elindul, melyben a klienseinket kérdezzük arról, hogy mik a tapasztalataik az edzőtermet és a szakmai munkát illetően. Kíváncsiak vagyunk, mit tud adni a Thor Gym az életükhöz, milyen szerepet tudunk betölteni azoknak a mindennapjaiba, akik a legfontosabbak a számunkra.

Hernády Zitával beszélgettünk:

Miképpen került látókörödbe a Thor Gym?

Egész életemben sportoltam, óvodában ritmikus sportgimnasztikáztam, alsóban táncoltam, próbálkoztam a vitorlázással is, de az első igazi bevésődés a kosárlabda volt. 9 évig versenyszerűen kosárlabdáztam, NB1-ben is játszottam. A kosárlabda után többnyire aerobikoztam, futottam, hogy formában tartsam magam. A gyerekek megszületése után szinte csak otthoni edzésre volt lehetőségem. Rubint Réka nálunk szinte családtag, annyit edzettem rá. Amikor el tudtam már járni otthonról, megismerkedtem a spinning-gel, ami az első alkalom után nagy szerelem lett. Ez mai napig kikapcsol, feltölt, pedig minden spinning edzésbe egy kicsit belehalok.

De egy ideje már azon gondolkoztam azon, hogy jó lenne újra csoportba járni. 40 év fölött az ember már oda kell, hogy figyeljen a teste jelzéseire, kell, hogy tudatosítsa magába azokat a jelzéseket, amiket a szervezete küld. Úgy éreztem, hogy az aerobikkal vagy a spinning-gel már nem tudnám elérni a célomat, hogy meglátsszon rajtam, hogy heti több alkalommal edzek, ezért elkezdtem más irányokba is kutakodni. Ekkor jött szembe egy FB hirdetés a Thor Beavatásról. Már a neve is megtetszett. Ezután menten fel a Thor honlapjára, hogy további információkat kapjak. Alapvetően vonzanak azok a sportok, ahol le kell győznöm magam. Az már csak hab volt a tortán, hogy mindezt szervezett formában, szakmai irányítás mellett, edzőtársakkal együtt tehetem. Szóval épp jókor jött szembe a hirdetés.

Azt hiszem, hogy az elmúlt két évben 2 kezemen meg tudom számolni, hogy összesen hány edzést hagytam ki. Mintha hazaértem volna.

Mivel foglalkozol?

Egyéni vállalkozó vagyok. Marketinggel foglalkozom, otthonról dolgozom. Emiatt tudok a reggel 8 órakor kezdődő edzésre járni.

Miért vágtál bele az edzésekbe?

Két éve vágtunk bele közösen a férjemmel. Akkor 42 éves voltam. Hiába futottam, hiába edzettem itthon, nem éreztem, hogy fejlődnék. Egy kicsit olvasgattam a témában, és bennem az csapódott le, hogy 40 év felett a kardió helyett inkább a súlyzós edzésekre kellene koncentrálni. Valahogy nem fogott meg a „gyúrás”, viszont gyorsan tudtam azonosulni azzal, hogy szakmai vezetés mellett edzek.

Voltak nehéz pillanatok, amikre utólag úgy gondolok vissza, mint vízválasztókra, amik kellettek ahhoz, hogy most ott tartsak, ahol. Soha egy percig sem bántam meg, hogy ráléptem a Thor-útra.

Ezt megelőzően mit gondoltál a funkcionális edzésről, ismerted-e?

Mielőtt találkoztam a FB hirdetéssel egyáltalán nem ismertem még csak a kifejezést sem. Azóta azért igyekeztem bővíteni a tudásomat, és a heti 3 edzés mellett beszereztem pár könyvet is.

Sajnálom, hogy szélesebb körben még kevésbé ismert ez a mozgásforma. Szerintem érdemes lenne fiatalokkal, akár 7. vagy 8. osztályosokkal is foglalkozni, mert sok örömet és lelki erőt a funkcionális edzés, és megerősítené az önbizalmukat is. Tudom, hogy az életkori sajátosságok, a korábbi sport-tapasztalatok meghatározzák, hogy ki mennyit bír, de az én korosztályomban is kellene reklámozni a termet, a funkcionális edzést.

Mennyire vagy elégedett a nálunk kapott szakmaisággal?

Bár egész életemben sportoltam, én még egy korábbi éra szokásain, elvárásain nőttem fel. Olyat nem nagyon hallottam akkor például egy kisebb sérülés esetén, hogy pihentessük egy kicsit a térdet, és amíg nem jön rendbe, addig koncentráljunk másra. Nincsen ilyen irányú – úgy értem, hogy erősport – szakmai viszonyítási alapom, mert korábban nem vettem részt hasonló edzéseken, de Kristof nagyon odafigyel ránk.

Személyes tapasztalatom: jelenleg is egy vállsérülés következményeivel küzdök. Amikor kiderült, hogy a sérülés komolyabb, Kristof ajánlott gyógytornászt, és több mint 2 hónapon keresztül saját edzésterv szerint edzhettem a többiekkel (nem kellett abbahagynom, vagy más időpontban jönnöm. Energiát fektetett abba, hogy megoldja a helyzetet). Biztos vagyok benne, hogy ilyen mélységű odafigyelést máshol nem kaptam volna. Ráadásul a rám szabott programban is tudtam fejlődni, sikereket elérni, nem ment el a kedvem a sérülés miatt az edzéstől…..bár már alig vártam, hogy karral is dolgozhassak.

Említetted Becher Kristofot. Mi a véleményed róla edzőként, miért kötődsz és jársz hozzá?

Nekem időbe telik, míg az emberi kapcsolataim elmélyülnek. Kristof ezt tiszteletben tartotta, és engedte, hogy a saját tempómban alakítsam a kettőnk edző-sportoló viszonyát. Mivel tényleg egész életemben sportoltam, ezért volt elég alkalmam ilyen és olyan edzőkkel is találkozni. Nem vagyok másokkal versengő típus, saját magamnak szeretek bizonyítani. Ebben nincsen jobb motiváció, mint amikor az edzéstársaim fejlődését látom.

Emlékszem arra a pillanatra is, amikor rájöttem, hogy Kristof is edz ugyanúgy, mint mi, sőt versenyez/versenyzett is. Nekem ennél nem kell több, hogy maximálisan megbízzak az edzőmben. Még az edzések elején jártunk – sem Kristof nem ismerte a hozzáállásomat, sem én nem ismertem a határaimat – amikor odamentem hozzá egy edzésen, és azt mondtam neki, hogy mostantól nincs olyan, hogy lejjebb megyek egy súllyal, vagy hogy úgy állok oda egy általa megadott feladathoz, hogy nem tudom megcsinálni. Ez fordulópont volt. Azóta is próbálok minden edzésen mentálisan úgy odaállni a feladatokhoz, hogy el tudjam végezni, amit kér, úgy ahogy kéri. Hiszek benne, hogy tudja, mit miért kér, mert így tudom magam edzésről-edzésre legyőzni, és a kitűzött célokat elérni.

Mik a terveid, céljaid az edzéssel?

Amikor elkezdtem, csak fogyni szerettem volna, mint minden 3 gyerekes nő, akin a szülés után rajta maradt 5-10 kiló. Úgy vizionáltam magam, mint ahogy az esküvőmön voltam, 50 kg-osan. Most árnyaltabb a dolog. Igaz, hogy mióta elkezdtem az edzést híztam 3 kg-t, de ez elkerülhetetlen, ha az ember némi izmost pakol magára. Már nem célom 50 kg-ra fogyni, inkább elérni az 55 kg-t, úgy, hogy nem veszítem el az erőmet. Nem sietettem a dolgot. 64 kg-ról indultam, most 60 vagyok. Ha kitartok – ami nagyon nehéz, mert stressz-evő vagyok és imádom az édességet is – akkor talán év végére megközelítem az álomsúlyt. Ha idén nem jön össze, akkor majd jövőre!

Valamint most már vannak számokban megfogalmazható céljaim is. Év végére szeretném a front squat-ot 60 kg-val csinálni, fekve nyomni 50 kg-val és 100 kg-val dead liftelni. Még van pár hónap, nem lehetetlen a dolog…de ehhez már mentálisan is ott kell lennem.

Mi motivál?

A hétről-hétre elért eredmények. Amikor már szériázni tudok a korábbi maxolásos súllyal, vagy amikor az elsőre lehetetlennek tűnő 4 körös pörgetéseket is meg tudom csinálni. Vannak súlyok, amiktől ilyen-olyan okból kifolyólag félek. Amikor ezeket legyőzöm, az összehasonlíthatatlan érzés. Ezt csak a sporttól kaphatja meg az ember. Arra tanít, hogy bízz magadban és ne add fel. Ha kell még idő rá, hogy teljesíteni tudd, akkor add meg neki, de végül meg fogod tudni csinálni.

A csoport, ahová járok, az emberek, akikkel együtt edzek, mind ezen az úton járnak. Az ő eredményeik is motiválnak. Látni más lányokat nagyobb súlyokkal dolgozni vagy gyorsabban airbike-ozni arra ösztönöz, hogy menjek tovább, ne elégedjek meg a mostanival, legyek kitartóbb, és én is erősebb leszek, olyan, akiről még én sem hittem el, hogy lehetek. És ezért köszönettel tartozom nemcsak Kristofnak, de az edzéstársaimnak is.

Mire vagy a legbüszkébb?

Ha a sport vonatkozását nézzük, akkor arra, hogy Kristof érdemesnek tartott rá, hogy velem is készülhessen egy ilyen interjú.

Ha az emberi vonatkozását nézzük, akkor arra, hogy 42 évesen bele mertem vágni egy ismeretlen dologba, nem adtam fel az első brutál izomláz után, el tudtam engedni a férfiasan izmos lányokról tett megjegyzéseket a fülem mellett, és mára a Thor az életünk szerves része lett.

Ez utóbbi téma ennyire hangsúlyos? Valóban még manapság is így ítélkeznek sokan?

Mióta elkezdtem a funkcionális edzést, sok barátomtól hallottam azt, hogy azok a lányok, akik súlyokkal edzenek, úgy néznek ki, mint a férfiak. A legjobb barátnőm férjével is volt ilyen beszélgetésem, ami valljuk be, nem egy kellemes, Balaton parti téma. Sokat gondolkoztam az edzésnek ezen a vonatkozásán is, hiszen minden nő előtt lebeg egy kép, amihez hasonlítani szeretne. Az én szemem előtt is lebegett. Egy idő után azonban azt vettem észre magam, átalakul ez a kép, és inkább a Thor-os lányokra szeretnék hasonlítani. Amikor lejövök a terembe csupa olyan lányt látok, akik példaképek lehetnek. És minden alkalommal, amikor felsétálok a fekete gumiszőnyegre örülök, hogy megint ott vagyok, közülük való vagyok. Én már elengedtem a Cosmopolitan és egyéb trendinek hitt újságok által sugallt szépségideálokat, már új ideált, követendő példát választottam magamnak a teremből.

Ha jól tudom, nem csupán magadért csinálod, hanem jó példát is mutatsz egyúttal. Otthon elfogadják azt, hogy fontos része lett az edzés az életednek?

Mivel 2 fiam és 1 kislányom van, ezért otthon sokszor téma nálunk az edzés. Elmeséljük a sikereinket, megmutatjuk az új feladatokat, megosztjuk velük a lehetetlennek tűnő, mégis elért eredményeinket. Örülök, hogy édesanyaként nem csak beszélek a sport fontosságáról, hanem a saját tapasztalataimról beszélhetek velük. Sőt, a 13 éves fiam folyamatosan versenyezni hív: a chin up, a push up és a szkander nálunk bevett szokás…legalábbis addig, amíg én nyerek.

Köszönjük a beszélgetést és bízunk abban, hogy még sokáig az életed része lesz a Thor Gym!