Evezőnap hősei – Jób Viktória

Vasárnap az Akvárium club adott otthont a HF3, vagyis a Magyar Funkcionális Fitnesz Szövetség ergométeres versenyének, amelyen a Thor Gym több versenyzője is indult.

 

Az ergométeres versenyen két, klasszikus számban és egy embert próbáló összetett WOD-ban is tesztelhették tudásukat a versenyzők:

A három versenyszám:
– Sprint Race – 500 m ROW
.
– Middle Race – 2000 m ROW
.
– Sweaty Sunday WOD – 1000 m ROW // 50 cal Airbike //800 m ROW // 40 cal Airbike // 600 m ROW // 30 cal Airbike // 400 m ROW // 20 cal Airbike 200 m // ROW 10 cal Airbike

A Thor Gym Újbuda egyik büszkesége, Jób Viktória egy aranyérem és két második hely mellett az összetett ezüstérmet is bezsebelte!

 

 

 

 

 

– Hogyan érkeztél a thorba? Milyen célokkal?

 

 

– Elég friss a dolog, kb. 1,5 hónapja járok Zsomborhoz, de a Thorral való kapcsolatom ennél hosszabb időre nyúlik vissza. Kb 5-6 éve, még az egyetemi éveim alatt dolgoztam a Thorban egy pár hétig recepciósként és ugyan a szakmai pályám miatt ez a munka rövidéletűnek bizonyult, de már ebben a pár hétben megtapasztalhattam az edzők elhivatottságát és a szakmai alázatot amivel dolgoznak. Azóta is követem munkásságukat az online térben. 

A covid alatt megszűnt a terem ahová az utóbbi évekbe jártam és már nagyon demotivált az egyedül edzés, így került képbe ismét a terem. A célom pedig csupán annyi volt, hogy valaki írja meg helyettem az edzéstervet és ne kelljen otthon, vagy egy túlzsúfolt edzőteremben egyedül edzenem, de ezt a célt már rég túlszárnyalta amit itt találtam.

 

 

– Mi az amit kiemelnél a thoros életből?

 

 

– Egyik dolog az edzők felkészültsége, az edzések strukturált felépítése (ami nagyon sok teremben teljesen hiányzik). Másik pedig az ide járó emberek, mindenki nagyon nyitott, kedves, befogadó és együtt örülnek a többiek apró sikereinek.

 

 

– Miképpen jellemeznéd edződet?

 

 

– Zsombor elhivatott és motiváló edző. Látszik rajta, hogy az élsportból érkezett és ránk is igyekszik átragaszttani a versenyszellemet. Szerintem ő jobban hisz bennünk, mint mi saját magunkban. Ugyan nem régóta ismerem, de kezdem érteni miért a PredaThors lett az év csapata.

 

 

– Milyen eredményeid vannak eddig versenyeken?

 

 

– 6428. hely a Vivicittán számít? Mert akkor van egy pár, de inkább nem sorolnám fel. 😀 Nem vagyok egy versenyző típus, erre a versenyre is csak nagy unszolás után neveztem be. Jó pár futóversenyen megfordultam már, de csak az élmény kedvéért, más jellegű versenytapasztalatom nincs.

 

 

– Milyen volt a verseny? Milyen a hangulat?

 

 

– Jó volt a verseny, csak kicsit túlizgultam. Ebben is rutint kell szerezni. Így utólag van pár dolog amit tudom, hogy mehetett volna jobban is, de majd legközelebb. Maga a verseny nagyon családias volt, mindenki szurkolt, meg gratulált a többieknek, ez mindenképp egy nagyon pozitív élmény volt.

 

 

– Miért neveztél?

 

 

– Leginkább Zsombor, meg a többiek unszolására. Nem megy rosszul az air bike és az evezés, így nagyon testhezállónak ígérkezett a verseny, én pedig úgy voltam vele, hogy néha ki kell lépni a komfortzónából.

 

 

– Mik a tapasztalataid? Milyen célok lebegned a szemeid előtt?

 

 

– Mindenképp pozitív élmény volt és látom, hogy még van hová fejlődni. Jelenleg a célom, hogy megnézzem mit tudok kihozni magamból Zsombor edzéseivel, aztán majd meglátjuk az mire lesz elég.

 

 

– A Thor kupán is találkozunk?

 

 

– Úgy tűnik, hogy igen. Nem terveztem indulni, hiszen ahogy említettem nem régóta edzek a Thorban, de az utolsó pillanatban csak beneveztem. Idén a tapasztalatszerzés a cél, jövőre meg majd meglátjuk.

 

Ezúton is gratulálunk a kiemelkedő teljesítményedhez!

 

 

A vasárnapi verseny dobogói:

Nők:
.
Sprint race, 500 m ROW dobogó:
.
1. Jób Viktória – Thor Gym Újbuda
2. Purgai Evelyn – CrossFit Arrabona
3. Szentes Kriszta – Thor Gym Újbuda
.
Middle race, 2000 m ROW dobogó:
.
1. Purgai Evelyn – CrossFit Arrabona
2. Jób Viktória – Thor Gym Újbuda
3. Marton-L’auné Ildikó – Crossfit B’Bros
.
Sweaty Sunday WOD dobogó:
.
1. Purgai Evelyn – CrossFit Arrabona
2. Jób Viktória – Thor Gym Újbuda
3. Szentes Kriszta – Thor Gym Újbuda
.
Összetett dobogó:
.
1. Purgai Evelyn – CrossFit Arrabona
2. Jób Viktória – Thor Gym Újbuda
3. Szentes Kriszta – Thor Gym Újbuda

 

.
Férfiak:
Sprint race, 500 m ROW dobogó, négyes holtversenyben:
.
1. Kövér Márton – Budapesti Honvéd SE
1. Boa Martin – Matrix Gym Keszthely
1. Mecséri Zoltán – Thor Gym Újbuda
1. Szögi Balázs – Thor Gym Újbuda
.
Middle race, 2000 m ROW dobogó:
.
1. Kövér Márton – Budapesti Honvéd SE
2. Mecséri Zoltán – Thor Gym Újbuda
3. Boa Martin – Matrix Gym Keszthely
.
Sweaty Sunday WOD dobogó:
.
1. Kövér Márton – Budapesti Honvéd SE
2. Boa Martin – Matrix Gym Keszthely
3. Mecséri Zoltán – Thor Gym Újbuda
.
Összetett dobogó:
.
1. Boa Martin – Matrix Gym Keszthely
2. Mecséri Zoltán – Thor Gym Újbuda
3. Kövér Márton – Budapesti Honvéd SE
.