SPERGEL DÁNIEL

-

Vallom, hogy olyan célokat kell találnia mindenkinek, melyek elérhetőek és reálisak. Saját példámból kiindulva tudom, hogy a funkcionális edzés mennyit adhat az életünkhöz, így őszintén tudom továbbadni nem csupán a szakmai oldalt, de azt a lendületet és hozzáadott értéket, melyeket én is kaptam ettől a mozgásrendszertől és közösségtől.

Súlyzós edzést korábban csak kiegészítésként végeztem a sportági edzések mellett (pl.: evezés, vívás, íjászat, és még sok más, amit több-kevesebb ideig csináltam). Akkor viszont még nem tudtam, mit, miért és hogyan kéne helyesen csinálni.

Amikor elkezdtem a Thorban edzeni nagyon hamar érzékelhető volt a fejlődés, mind erőben, mind pedig a fizikum tekintetében. Egy jól felépített és tudományos alapokon nyugvó rendszert ismertem meg itt, ami annyira megtetszett, hogy többet akartam tudni a mögötte rejlő tudásról. Ezért elkezdtem utánajárni a dolgoknak, cikkeket olvasni, podcasteket hallgatni, valamint szemináriumokra járni (Mobility, BIG3, Súlyemelés, stb.). Minél többet tudtam meg az erőedzés világáról, annál inkább magával ragadott, és annál többet akartam még tanulni.

Ezért, első lépésként jelentkeztem a Thor FMT Level I.-es edzőképzésre. Majd olyanokkal folytattam a tanulmányaimat, mint például az FMT Level II-es kettlebell instructor, suspension trainer és HRT képzések, a Mike Boyle féle CFSC level I képzés, és az erőemelő sportedzői képzés. Hiszem, hogy önképzés nélkül nem lehet magas szintű, naprakész szolgáltatást nyújtani.

Márpedig számomra fontos, hogy a vendégeknek a lehető legtöbbet tudjam adni.

Elsősorban funkcionális csoportos, illetve személyi edzéseket tartok, de közel áll hozzám a hegy- és sziklamászás, az erőemelés, valamint az erőnléti edzés is, mint sportág-kiegészítés sportolóknak.

Specifikusan állóképességi edzéseket is tervezek, illetve az evezésben töltött éveknek köszönhetően evezős sportolók részére speciális erőnléti edzéseket is tartok, melyek főképp a felkészülési időszakban nyújtanak segítséget a sportolóknak!

ÚJ project a túrázóknak és hegymászóknak szánt felkészítő programom, a SUMMIT

Várom az olyan embereket, akiknek céljaik vannak, és hajlandóak tenni érte! Ez lehet fogyás, izmosodás, jobb egészség, vagy akár valamilyen teljesítményorientált cél is.

 

Születési hely: Budapest

Születési idő:1991.10.06

Magasság: 170 cm

Súly: 76 kg

Szakterület: Erőedzés, állóképesség fejlesztés, erőnléti edzés, rekreáció

Órák: Thor Beavatás // Athletic Body // UST // Személyi edzés

Kedvenc gyakorlat: Guggolás, Deadlift

Sportmúlt: Evezés, Íjászat, Vívás

Kedvenc sportoló: Pete Reed, Tommy Caldwell, 

Példaképek a szakmából: Mike Reinold, Greg Nuckols, Joel Jamieson

Képzettségem:THOR FMT level 1. // Kettlebell instructor // Suspension trainer // HRT // CFSC Level I. // Erőemelő sportedző 

Elérhetöségeim: Ha szeretnél jelentkezni hozzám, kérlek írj e-mailt: info@thorgym.hu

Facebook: Spergel Dániel – erőnléti edző

Instagram: @spergeldaniel


Órarend

h
k
sz
cs
p
7:00-8:00
Hétfő
7:00-8:00 :
7:00-8:00 :
UST
7:00-8:00 :
7:00-8:00 :
UST
7:00-8:00 :
UST
8:00-9:00
Hétfő
8:00-9:00 :
8:00-9:00 :
UST
8:00-9:00 :
8:00-9:00 :
UST
8:00-9:00 :
UST
16:00-17:00
Hétfő
16:00-17:00 :
16:00-17:00 :
UST
16:00-17:00 :
16:00-17:00 :
UST
16:00-17:00 :
UST
17:00-18:00
Hétfő
17:00-18:00 :
17:00-18:00 :
UST
17:00-18:00 :
17:00-18:00 :
UST
17:00-18:00 :
UST
18:00-19:00
Hétfő
18:00-19:00 :
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
UST
19:00-20:00
Hétfő
19:00-20:00 :
19:00-20:00 :
UST
19:00-20:00 :
19:00-20:00 :
UST
19:00-20:00 :
UST
20:00-21:00
Hétfő
20:00-21:00 :
20:00-21:00 :
Athletic Body
20:00-21:00 :
20:00-21:00 :
Athletic Body
20:00-21:00 :
Athletic Body
Hétfő
Kedd
7:00-8:00
UST
8:00-9:00
UST
16:00-17:00
UST
17:00-18:00
UST
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST
20:00-21:00
Athletic Body
Szerda
Csütörtök
7:00-8:00
UST
8:00-9:00
UST
16:00-17:00
UST
17:00-18:00
UST
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST
20:00-21:00
Athletic Body
Péntek
7:00-8:00
UST
8:00-9:00
UST
16:00-17:00
UST
17:00-18:00
UST
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST
20:00-21:00
Athletic Body